Spórolós karácsonyt tervez a magyarok többsége

A KutatóCentrum az Index megbízásából online felmérést készített 2022. november végén és december elején a 18–64 év közötti, gazdaságilag aktív online népesség köréből kiválasztott 1000 fős reprezentatív mintán a karácsonyi terveikről.

 

Az elmúlt évben az infláció felgyorsulása, a rezsiköltségek növekedése és a válságközeli helyzet az élet minden területére kihatott, mely alól az emberek várakozása szerint sajnos a közelgő karácsony sem lesz kivétel. Idén a gazdaságilag aktív népesség fele tervez kevesebbet költeni, mint tavaly karácsonykor, ezzel szemben csupán ötödük tervez az előző évinél nagyobb kiadásokat.

A megkérdezettek 67 százaléka azt mondja, hogy idén karácsonykor jobban megválogatja, mennyi és milyen ajándékot vásárol. Az aktív korú magyarok 58 százaléka pedig úgy véli, hogy az idei karácsonyára erősen rányomja majd a bélyegét az infláció és az energiaválság.

A 18-64 éves magyarok közel fele (48 százalék) tervez spórolni a karácsonyi díszkivilágítással, hasonló arányban (44 százalék) mondják azt, hogy az áremelkedések miatt idén karácsonykor nem fognak tudni ugyanannyi embernek ajándékot adni, mint a korábbi években, illetve hogy idén karácsonykor a korábbi évekhez képest más, olcsóbb ételek kerülnek majd az asztalra.

Arról azonban már kevesebben mondanak le, hogy a szeretteikkel közösen ünnepelhessenek, a megkérdezettek 40 százaléka az áremelkedések ellenére is ragaszkodik ahhoz, hogy karácsonykor vendégeket fogadjanak. Viszont az aktív korú magyarok több mint egynegyede (28 százalék) az áremelkedések miatt idén karácsonykor már nem fog tudni vendégeket fogadni. Azzal, hogy a szomszédos országban dúló háború nem teszi lehetővé, hogy idén gondtalanul és felszabadultan karácsonyozzon, a megkérdezettek ugyancsak 28 százaléka értett egyet.

Mennyire ért Ön egyet az alábbi kijelentésekkel

Inkább vagy teljes mértékben egyetértek Egyet is értek, meg nem is Inkább vagy egyáltalán nem értek egyet Nem tudom / nem szeretnék válaszolni
Az idén jobban megválogatom, mennyi és milyen ajándékokat vásárlok. 67 13 11 9
Az idei karácsonyomra erősen rá fogja nyomni bélyegét az infláció és az energiaválság. 58 17 15 10
Az energiaárak emelkedése miatt idén nálunk kevesebb lesz a karácsonyi díszkivilágítás, a világító dekoráció, mint korábban. 48 17 23 12
Az áremelkedések miatt idén karácsonykor nem fogok tudni ugyanannyi embernek ajándékot adni, mint a korábbi években. 44 18 27 11
Az élelmiszerárak emelkedése miatt idén karácsonykor más, olcsóbb ételek kerülnek majd nálunk az asztalra, mint a korábbi években. 44 19 26 11
Az áremelkedések miatt idén karácsonykor kevesebb étel kerül majd nálunk az asztalra. 38 17 35 9
Az áremelkedések miatt idén karácsonykor nem fogok tudni vendégeket fogadni, hogy közösen ünnepeljünk. 28 19 40 12
Az, hogy háború van egy szomszédos országban, nem teszi lehetővé, hogy idén gondtalanul és felszabadultan karácsonyozzak. 28 23 37 13

 

Érdekes, hogy még a karácsonyi várakozásokkal kapcsolatos vélemények is mennyire átpolitizáltak jelenleg Magyarországon. Megfigyelhető ugyanis, hogy az ellenzéki szavazók sokkal erősebben érzik úgy, hogy az energiaválság, az élelmiszerárak növekedése, vagy általában az infláció negatívan befolyásolják a karácsonyi ünnepeket. Ehhez képest a Fidesz-szavazók lényegesen kevésbé látják borúsan ezen tényezőknek a karácsonyi ünnepekre gyakorolt hatását.

A felnőtt népesség 44 százaléka kevesebb személynek tervez ajándékot venni, mint az előző évben, csak 6 százalékuk szeretne több személyt megajándékozni. A válaszadók 7 százaléka egyáltalán nem vásárol senkinek ajándékot.

Azoknak 55 százaléka, akik idén ajándékot vásárolnak, kevesebbet fognak költeni karácsonyi ajándékokra, mint tavaly.

Azok, akik vásárolnak ajándékot, legnagyobb arányban a párjukat/szerelmüket (58%), illetve a gyermekeiket (57%) lepik meg ajándékkal. Az ajándékozók fele vásárol szüleinek, nagyszüleinek ajándékot, legalább harmaduk pedig testvérének (is). Kevésbé jellemző, hogy a párjuk rokonságának (16%), egyéb rokonoknak (15%), barátoknak (13%), vagy kollégáknak (5%) terveznének vásárolni idén karácsony alkalmából.

A felsőfokú végzettségűek az átlagnál szélesebb körben ajándékoznak: szüleiket, nagyszüleiket, párjuk rokonságát, testvérüket, egyéb rokonokat, barátokat is nagyobb arányban lepnek meg karácsonykor, mint az alacsonyabb végzettségűek.

A karácsonyi hangulathoz a legtöbb magyar háztartásban hozzátartozik a karácsonyi sütemény illata. A felnőtt magyar népesség kereken egyharmadának (33%) a bejgli a kedvenc karácsonyi süteménye. A második helyezést a zserbó kapta (20%), a dobogó harmadik helyére a kókuszgolyó került fel (10%). Bár a mézeskalácssütés is kifejezetten karácsonyhoz kötődő hagyomány, a válaszadók mindössze 8 százaléka választotta ezt a kedvenc süteményének.

A megkérdezettek 39 százaléka a bejglik közül a mákost preferálja, majdnem ugyanilyen arányban (34%) vannak azok is, akiknek a diós a kedvence. Szintén népszerű töltelék még a gesztenye, melyet minden tizedik megkérdezett favorizál.

Azok körében, akiknek a bejgli a kedvenc karácsonyi süteménye, már 57 százalék a mákost kedvelők aránya és csak 37 százalék kedveli inkább a dióst. Ennek minden bizonnyal az az oka, hogy a dió ízét szeretők kisebb arányban nevezték meg a bejglit kedvenc karácsonyi sütijüknek, ugyanis szeretett dió ízüket megtalálhatják például a zserbóban és más diós karácsonyi süteményekben is.

A férfiak erősen mákos-pártiak: 43 százalékuk inkább a mákos bejglit kedveli és csak 30 százalék a dióst. A nők körében viszont kiegyenlítettebb arányokat találunk: a nők 37 százaléka diós párti, a mákost kedvelők pedig kisebbségbe szorultak, a nőknek 34 százaléka preferálja a mákost.

A karácsonyi ünnepekhez kapcsolódó népszerű szokás a karácsonyfa állítása: a magyar felnőtt lakosság 88 százaléka szokott otthon karácsonyfát állítani. Mára már a műfenyő nagyobb népszerűségnek örvend, mint az élő fenyőfa: míg műfenyőt 47 százalék, élő fenyőt 41 százalék szokott állítani. További 5 százalék, bár szokott karácsonyi dekorációt készíteni, fát nem állít otthon, 4 százalék pedig semmilyen karácsonyi dekorációval nem díszíti fel otthonát.

A hagyomány szerint Vízkereszt napja, azaz január 6. a karácsonyfa bontásának, a díszek leszedésének napja. Azoknak azonban, akik élő fát állítanak, csak a fele szokta magát tartani ehhez a hagyományhoz, a többiek szeretik tovább megőrizni a karácsony hangulatát: 27 százalék Vízkereszt után, de még január első felében szedi le a díszeket, míg 14 százalékuk január második felében szokta. Ennél tovább csupán 8 százalékuk szokta megtartani a karácsonyi díszítést.

A karácsonyi készülődéshez tartozik még a gyertyagyújtás az adventi koszorún, amit a válaszadók kétharmada szokott megtenni a karácsonyi ünnepeket megelőzően. Karácsonyi vásárba a gazdaságilag aktív korú népesség 56 százaléka látogat el. Templomi vagy közterületi Betlehem meglátogatása 42 százalékukra jellemző, karácsonyi misén vagy istentiszteleten ennél jelentősen alacsonyabb arányban (27%) vesznek részt.

A 18-64 éves magyarok túlnyomó többsége, 77 százaléka otthon, szűk családi körben tervezi idén eltölteni a karácsonyt. Vendégsébe rokonokhoz, barátokhoz a válaszadók 22 százaléka fog menni, vendégeket fogadni pedig közel ugyanilyen arányban terveznek (20%). A válaszadók 4 százaléka szeretne a szűk családdal vagy rokonokkal, barátokkal belföldre vagy külföldre elutazni a karácsonyi ünnepek alatt.

A KutatóCentrum 2022 november végén és december elején végzett 1000 fős, reprezentatív felmérést a 18-64 év közötti, online népesség körében.

Ezek is érdekelhetnek:

Kapcsolat

Kapcsolatfelvétel

    Kérek részletes tájékoztatót az alábbi megvásárolható tanulmányokról:

    * Szükséges kitölteni. Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.