A hazai felnőttek több, mint fele támogatja, hogy megrendezik a Tokiói Olimpiát

Már csak néhány hét és ugyan egy éves csúszással, de most már szinte biztosan elkezdődnek a 2020-as Nyári Olimpiai Játékok küzdelmei Tokióban. A COVID-19 járványhelyzet miatt még a legutóbbi hetekben is sok kritika érte rendezést, Japán lakosságának többsége a helyi közvéleménykutatások adatai szerint amellett volt, hogy újra el kellene halasztani az eseményt. Júniusi omnibusz kutatásunkban arra voltunk kíváncsiak, hogy a hazai, gazdaságilag aktív, online népesség tagjait mennyire hozza lázba a közelgő olimpia híre, mennyien tervezik azt, hogy figyelemmel kísérik majd az olimpiai versenyeket.

NÉGYBŐL HÁRMAN HALLOTTAK RÓLA, HOGY RÖVIDESEN KEZDŐDIK A NYÁRI OLIMPIA

Nagyjából 1 hónappal a megnyitó előtt a gazdaságilag aktív, online felnőtt népesség szűk háromnegyede hallott arról, hogy július 23-ától Tokióban megrendezik a nyári olimpiai a játékokat. A férfiak sokkal tájékozottabbak ebben a kérdésben (79%), mint a nők (64%), emellett az is elmondható, hogy a tokiói játékok megrendezéséről értesültek aránya párhuzamosan nő az életkorral. A 18-24 éveseknek kétharmada, a 45 évesnél idősebbeknek már 75 százaléka, a 55-64 éveseknek pedig már 82 százaléka hallott az olimpiai játékok közelgő nyitányáról. Az esemény híre sokkal inkább foglalkoztatja az iskolázottabb felnőtteket: az alapfokú végzettségűeknek még csak a fele értesült a tokiói játékok közeli megnyitójáról, az érettségizetteknek viszont 73, a diplomásoknak pedig már 84 százaléka.

A koronavírus-járvány árnyékában az olimpiát a tavalyi évben már egyszer el kellett halasztani, ezzel kapcsolatban sokakban merültek fel kérdések az idei évben is. A hazai online népesség tagjainak több, mint a fele (56%) kisebb vagy nagyobb mértékben, de egyetért azzal, hogy a játékokat az idei évben már megrendezik, ezzel együtt sokan vannak, akik újra a halasztást támogatták volna (34%), illetve azok sincsenek kevesen, akik bizonytalanok ebben a kérdésben (10%).

A TÖBBSÉG AZ OLIMPIAI EREDMÉNYEKRE ODAFIGYEL, DE A KÖZVETÍTÉSEKET NEM NÉZI MEG

Elmondható, hogy a gazdaságilag aktív online népesség tagjainak többsége érdeklődik az olimpia eseményei iránt, főleg, ha magyar vonatkozású eseményekről van szó, de a közvetítéseket várhatóan a többség nem fogja megnézni. Csak a vizsgált célcsoport tagjainak ötöde tervezi azt, hogy megnézi majd a közvetítéseket, további egynegyedük arra készül, hogy csak a magyar vonatkozású események közvetítéseit kíséri majd figyelemmel. A megkérdezettek harmada nézni nem fogja az olimpiát, de az eredményeket, vagy legalábbis a magyar vonatkozásúakat, figyelemmel kíséri majd. Csupán az online népesség tagjainak ötödéről mondható el az, hogy egyáltalán, semmilyen formában nem kívánja majd követni az eseményeket.

A férfiak sokkal jobban érdeklődnek az olimpia iránt, mint a nők. Utóbbiak egynegyede egyáltalán nem figyel majd az eseményekre, azonban a férfiaknak csak 15 százaléka állítja ugyanezt magáról, miközben 52 százalékuk a közvetítéseket is nézni fogja majd, főleg a magyar vonatkozású versenyekét, – a nők körében ugyanez az arány csak 39 százalék. Az érdeklődés mintázata valamennyi életkorcsoportban hasonlóan alakul, habár annyi azért elmondható, hogy főleg az idősebbek készülnek arra, hogy lehetőség szerint az összes közvetítést megnézzék majd.

OLIMPIAI ESEMÉNYEK: FŐLEG SZURKOLÁS, KIKAPCSOLÓDÁS, DE EMELLETT BÜSZKESÉG ÉS HAZASZERETET

Az eredmények azt mutatják, hogy a hazai felnőttek többségét, ha eltérő irányultsággal is, de érzelmileg is megérintik az olimpiai játékok eseményei. Ezt jelzi, hogy csak a megkérdezettek 22 százaléka mondta azt már elsőre is, hogy a tokiói olimpia eseményei számára semmit sem jelentenek. Az online népesség tagjainak egyharmada spontán, elsődleges szempontként viszont kiemelte, hogy szurkol, izgul majd a magyar versenyzőkért. Egynegyedük számára az is ugyanilyen hangsúlyos, hogy kikapcsolódási alkalomként élik meg az olimpiai versenyek, közvetítések megtekintését. Ennél valamivel kevesebben vannak, akik számára a magyar versenyzők által elért eredmények elsődlegesen a hazaszeret érzésének átélését, büszkeségét jelentik (19%).

Az elsődleges érzések irányai tehát vegyesek, a másodlagos érzésekkel kapcsolatos további vizsgálati eredmények viszont megerősítik, hogy az olimpiai játékok eseményei jelentős, pozitív érzelmi töltetet jelenthetnek a felnőtt népesség tagjai számára. A megkérdezettek 68 százaléka egyetértett azzal az állítással, hogy a magyar sportolók sikerei esetén büszkeséget érez, nem sokkal vannak azok sem kevesebben, akik azt vallják, hogy a magyar sportolók sikerei egy kicsit minden magyar sikerei is egyben. Ha nem is jelentős mértékben, de kisebbségben vannak azok, akik egyetértenek azzal, hogy az olimpiai versenyek erősítik bennük a hazaszeretet, a nemzeti öntudatot (46%). Az online népesség tagjainak több mint fele (55%) azt tervezi, hogy a magyar sportolók versenyei idején szurkolni fog, együtt fog izgulni a versenyzőkkel.

A megkérdezettek negyede meg is tudott nevezni olyan hazai vonatkozású sportágat, csapatot, akár konkrét magyar versenyzőt, amelyek eseményeire ő maga különösen vár. A válaszok alapján az online felnőtt népesség több, mint egytizede kifejezetten várja a tokiói olimpia úszóversenyeit, majdnem ennyien vannak, akik a magyar vízilabda-válogatottak meccseit, a kajak-kenu versenyeket, illetve a női kézilabda csapat mérkőzéseit (is) várják.

A Kutatócentrum 2021 júniusában végzett 1000 fős, reprezentatív felmérést a 18-64 év közötti, online népesség körében.

Ezek is érdekelhetnek:

Kapcsolat

Kapcsolatfelvétel

    Kérek részletes tájékoztatót az alábbi megvásárolható tanulmányokról:

    * Szükséges kitölteni. Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.