A Fudan Egyetem és a pedofiltörvény társadalmi elfogadottsága

A júliusi omnibusz kutatásunkban a 18-64 éves, tehát gazdaságilag aktív online népesség Fudan Egyetemmel és a pedofil-/LMBTQ törvénnyel kapcsolatos véleményére voltunk kíváncsiak. Az 1 000 fős mintánk országosan reprezentatív korra, nemre, régióra, településtípusra és végzettségre is. 

 

Fudan Egyetem 

A magyar kormány a kínai Fudan Egyetemnek tervez magyarországi campust építeni, amelyhez 550 milliárd forintos kínai hitelt vesz igénybe. A campus helye Budapest azon részén lenne, amely jelenleg a Diákváros nevű lakhatási és infrastrukturális projektnek van fenntartva. A budapesti campus számára az állam ingyenesen öt saját tulajdonú ingatlant adna át. 

A válaszadók legnagyobb hányada nem ért egyet azzal, hogy a Fudan Egyetem Magyarországon campust építsen. Ezen belül a leginkább azzal nem értenek egyet, hogy a Fudan Egyetem beruházás finanszírozásához az állam kínai hitelt vegyen fel 550 milliárd forint értékben (76%), ezt követően pedig azzal, hogy a beruházást (akár saját forrásból, akár hitelből) a magyar állam finanszírozza (70%). Hasonlóan 70% körül van annak ellenzése is, hogy a magyar állam ingyenesen biztosít területet és ingatlanokat a Fudan-campus építéséhez, és annak, hogy a Fudan-campus azon a helyen épüljön fel, ami eredetileg a Diákváros nevű magyar lakhatási és felsőoktatási-projekt tervezett helyszíne lenne. Magával a beruházással általánosságban a válaszadók 62%-a nem ért egyet.  

A válaszadók 69%-a hallott a fent említett Fudan Egyetem campus építési tervéről. Ezen belül a legtájékozottabbak az 55 év feletti nyugdíjasok, nekik több mint négyötödük, míg a 18-24 éves korosztálynak kevesebb mint a fele hallott már erről. A campus helye Budapesten lenne, így nem meglepő, hogy a Közép-Magyarországon, azon belül is a Budapesten lakóknál a legmagasabb az ismertsége aránya (80%). Az iskolai végzettség emelkedésével párhuzamosan növekszik a tervezet ismertsége, ami azt jelenti, hogy míg az alapfokú végzettségűek kevesebb mint fele, addig a felsőfokú végzettségűek közel 90%-a hallott már róla.  

A válaszadók több mint háromötöde egyáltalán nem, vagy inkább nem ért egyet magával az intézkedéssel. Az 55-64 éves korosztály több mint kétharmada ellenzi az építkezést, míg ez a 18-24 évesek kicsivel több, mint felére igaz. A végzettséget tekintve a felsőfokú végzettségűek 70%-a nem támogatja az intézkedést, míg ez az arány a 8 általánossal rendelkezőknél a legalacsonyabb (48%), azonban náluk a legmagasabb azoknak az aránya, akik nem tudják, hogy támogatják-e a beruházást (23%). 

A válaszadók több mint 70%-a nem támogatja azt, hogy az építkezést (akár saját forrásból, akár hitelből) a magyar állam finanszírozza. Ennél többen, a válaszadók több mint 76%-a egyáltalán nem, vagy inkább nem ért egyet azzal, hogy a magyar állam a beruházás finanszírozásához kínai hitelt vegyen fel 550 milliárd forint értékben. Minden életkori csoportnál elmondható, hogy az ellenzők aránya az életkor növekedésével párhuzamosan emelkedik, azaz leginkább az 55-64 évesek azok, akik nem támogatják egyik finanszírozási formát sem. Ugyancsak az iskolai végzettség növekedésével párhuzamosan növekszik az ellenzők aránya, ez azt jelenti, hogy az alapfokú végzettségűek körülbelül háromötöde, addig a felsőfokú végzettségűek több mint 75%-a nem támogatja.  

A válaszadók közel 70%-a nem ért egyet azzal, hogy egyrészről, a Fudan-campus azon a helyen épüljön fel, ami eredetileg a Diákváros nevű magyar lakhatási és felsőoktatási-projekt tervezett helyszíne lenne. Másrészről pedig azzal, hogy a magyar állam ingyenesen biztosítson területet és ingatlanokat a Fudan-campus építéséhez. Az életkort vizsgálva a 35-44 és az 55-64 évesek azok, akik a leginkább (több mint 70%) ellenzik a fentieket, azonban a többi korosztálynál is meghaladja a 60%-ot az ellenzők aránya. Minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy ellenzi, a Fudan-campus felépülését a Diákváros helyén, valamint azt is, hogy a magyar állam ingyenesen biztosítson területeket és ingatlanokat a beruházáshoz.   

A válaszadóinkat megkérdeztük arról is, hogy ha most vasárnap lenne az országgyűlési választás, akkor melyik pártra szavaznának (függetlenül attól, hogy lakóhelyükön jelen van-e az adott párt), és ezen eredményeket összevetettük az intézkedés támogatottságával. Eredményül azt kaptuk, hogy az ellenzékre szavazók legnagyobb hányada (78%) nem támogatja azt, hogy a Fudan Egyetem campust építsen Magyarországon, de leginkább azt nem támogatják, hogy ennek finanszírozásához kínai hitelt vegyen fel a magyar állam (85%)azonban ezt a kormánypárti szavazók több mint fele sem támogatja 

 

Pedofiltörvény 

A pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvény nemrégiben kiegészült az LMBTQ-emberekkel kapcsolatos pontokkal. A törvénymódosítás tiltja a „hagyományostól eltérő” szexuális kapcsolat bemutatását a 18 évnél fiatalabbak körében, és ezen kívül tiltja a homoszexualitás megjelenítését, népszerűsítését, a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának a bemutatását is, valamint az ilyen témában megjelenő médiatartalmak elérhetőségét a 18 év alattiak számára. 

A válaszadók legnagyobb hányada hallott erről a törvénymódosításról. Az ezzel való egyetértés sokkal differenciáltabb, mint az a Fudan Egyetem campus építési beruházásával kapcsolatban tapasztalható. Mindez azt jelenti, hogy a pedofiltörvénnyel a válaszadók kétötöde ért egyet, egyötöde igen is meg, nem is, míg 30%-a nem ért egyet.  

A törvénymódosításról a válaszadók négyötöde hallott. Az életkor, az iskolai végzettség és az anyagi helyzet növekedésével párhuzamosan nő a tájékozottság aránya. A törvény a gyermekek védelmét szolgálja, így nem meglepő, hogy a gyermekesek (83%) valamivel nagyobb arányban hallottak a törvénymódosításról, mint a gyermektelenek (75%). A válaszadók több mint fele szerint a törvény növelheti az indulatokat a „nem hagyományos” szexualitású (szexuális másság, homoszexualitás, egyéb LMBTQ) közösségek ellenTöbb mint kétötödük úgy gondolja, hogy ez a törvény megnehezíti azoknak az embereknek az életét, akik érintettek a „nem hagyományosnak” mondott szexualitásban, illetve, hogy az ellenzéki pártoknak kormányra kerülésük esetén ígéretüknek megfelelően vissza kell vonniuk a törvényből azokat a tartalmakat, melyek nem a pedofil bűnelkövetéssel, hanem a szexuális másságokkal foglalkoznak. Hasonló arányban értenek egyet azzal, hogy ha a „nem hagyományos” szexualitás túl sokat jelenik meg a médiában, akkor az népszerűsítheti ezeket a viselkedésformákat, illetve azzal, hogy a 18 éven aluliaknak is szóló nyilvános médiatartalmakban korlátozni kell a „nem hagyományos” szexualitás megjelenítését, mert az ilyen szabályozásban az államnak szerepe van. Az oktatási intézmények és az azokban foglalkoztatottak szerepéről és felelősségéről megosztottak a válaszadóink. 

A válaszadók között valamivel magasabb arányban vannak azok, akik egyetértenek a törvénnyel, azonban az arányuk nem éri el az 50%-t. A törvénymódosítással leginkább a 45-54 évesek értenek egyet teljesen vagy inkább (53%), míg a többi korosztálynál a támogatók aránya nem éri el az 50%-t, és ezen belül is leginkább a 30 év alattiak azok, akik nem értenek egyet vele. A módosítással való egyetértés a településméret csökkenésével párhuzamosan növekszik, azaz a fővárosban támogatják legkevésbé. Mindez magával vonja, a régió szintű eltéréseket is, ami azt jelenti, hogy a Kelet- és Nyugat-Magyarországon élők több mint kétötöde támogatja, és 25-30%-a ellenzi a módosítást, míg a Közép-Magyarországon élők 38%-a támogatja, és szintén ugyanennyien nem értenek vele egyet. Ezzel szemben az iskolai végzettség növekedésével párhuzamosan emelkedik azoknak az aránya, akik inkább nem, vagy egyáltalán nem értenek egyet a törvénnyel. A párok gyermekkel több mint fele támogatja a törvénymódosítást.  

Elsőként arra voltunk kíváncsiak, hogy válaszadóink mennyire értenek egyet a következő állításokkal: A 18 éven aluliaknak is szóló nyilvános médiatartalmakban (pl. filmek, reklámok, tv-műsorok, újságcikkek) korlátozni kell a „nem hagyományos” szexualitás (szexuális másság, homoszexualitás, egyéb LMBTQ) megjelenítését, mert az ilyen szabályozásban az államnak szerepe van. Illetve, ha a „nem hagyományos” szexualitás (szexuális másság, homoszexualitás, egyéb LMBTQ) túl sokat jelenik meg a médiában, az népszerűsítheti ezeket a viselkedésformákat. Összességében mindkét állítással a válaszadók körülbelül kétötöde ért teljesen vagy inkább egyet. Az eredmények azt mutatják, hogy az életkor növekedésével párhuzamosan emelkedik a fenti állításokkal való egyetértés mértéke. A 18-24 évesek körülbelül egynegyede, míg az 55-64 évesek 43-47%-a ért teljesen vagy inkább egyet az előzőekben felsorolt állításokkal. Ennek a fordítottja igaz a településméret, az iskolai végzettség és az anyagi helyzet esetén, azaz ezek csökkenésével párhuzamosan növekszik a támogatottsága annak, hogy korlátozni kell a nyilvános médiatartalmakat, de itt sem éri el az 50%-ot egyik esetben sem. Régiós szinten elmondható, hogy mindezekkel legnagyobb mértékben az Észak-Magyarországon élők értenek teljesen vagy inkább egyet: a nyilvános médiatartalmak szabályozásával több mint 50%-uk, a média népszerűsítő hatásával pedig 45%-uk. A kormánypártiak 69%-a szerint az államnak szerepe van abban, hogy korlátozza a 18 éven aluliaknak szóló nyilvános médiatartalmakban a „nem hagyományos” szexualitás megjelenítését, és 63%-a szerint, ha túl sokat jelenik meg a médiában ez a kultúra, akkor teljesen vagy inkább népszerűsítheti ez a viselkedésformát. Ezzel szemben az ellenzéki szavazók jóval kevesebb hányada, mégpedig egyharmada ért teljesen vagy inkább egyet mindkét állítással. 

Ezt követően megkérdeztük, hogy mennyire értenek egyet azzal, miszerint ez a törvény megnehezíti azoknak az embereknek az életét, akik érintettek a „nem hagyományosnak” mondott szexualitásban (szexuális másság, homoszexualitás, egyéb LMBTQ), illetve azt is, hogy véleményük szerint ez növelheti-e az indulatokat a „nem hagyományos” szexualitású (szexuális másság, homoszexualitás, egyéb LMBTQ) közösségek ellen. Az előbbi állítással a válaszadók 44%-a, míg az utóbbival kicsivel több mint fele ért teljesen vagy inkább egyet. Ezen belül mindkét állítással inkább a nők értenek egyet, de ezen belül is főleg az indulatok esetleges növekedésével (nők: 56%, férfiak: 46%). Kicsivel több mint felük gondolja azt, hogy a törvény megnehezítheti a „nem hagyományosnak” mondott szexualitásban élők életét (nők: 50%, férfiak: 39%). A 8 általánossal rendelkező válaszadóink több mint fele gondolja azt, hogy ez megnehezítheti az érintettek életétmíg a felsőfokú végzettségűek közel háromötöde, illetve a középfokú végzettségűek és a 8 általánossal rendelkezők kicsivel több mint fele ért teljesen vagy inkább egyet azzal, hogy ez a törvény növelheti az indulatokat. A háztartás típusánál azt tapasztaltuk, hogy a gyermekkel élő egyedülállóknak, háromötöde, valamint azon egyedülállóknak, akik mással élnek és a többgenerációs családoknak több mint fele ért teljesen vagy inkább egyet azzal, hogy a törvény megnehezítheti az érintettek életét. A kormánypártiak egynegyede, míg az ellenzékiek háromötöde ért teljesen vagy inkább egyet azzal, hogy ez a törvénymódosítás meg fogja nehezíteni az érintettek életét. Továbbá a kormánypártiak 25%-a és az ellenzékiek több mint kétharmada gondolja azt, hogy mindez növelheti az indulatokat a „nem hagyományos” szexualitású közösségek ellen. 

A következő kérdéseink az oktatási intézmények feladatával voltak kapcsolatosak. A válaszadók 35%-a teljesen vagy inkább egyetért, és szintén ugyanekkora hányaduk ért egyet is meg nem is, azzal, hogy nem az oktatási intézmények feladata, hogy a szexuális életről/szexualitásról gyermekekkel beszélgessenek, valamint azzal, hogy ez a szülő(k) feladata. Valamivel többen (37%) értenek teljesen vagy inkább egyet azzal, hogy az iskolában csak azok a szervezetek és személyek foglalkozhassanak szexuális felvilágosítással, akiket a kormány regisztrál ilyen tevékenységre. Ezen belül megosztottak a válaszadók az egyes demográfiai csoportok szerint, és nem lehet kiemelni egy olyan csoportot sem, amely a leginkább egyetért vagy nem ért egyet ezekkel az állításokkal. Azonban a pártpreferenciánál azt tapasztaltuk, hogy a kormánypárti szavazók 55%-a gondolja teljesen vagy inkább azthogy nem az oktatási intézmény, hanem a szülők feladata, hogy a szexuális életről beszélgessenek, Ugyanez a kérdés ellenzéki szavazóknál nagyon megosztott. Ugyancsak a kormánypárti szavazók több mint kétharmada szerint csak azon szervezeteknek és személyeknek kellene felvilágosítást tartani, akiket a kormány regisztrál ilyen tevékenységre, Az ellenzéki szavazóknál ez az arány 26%. 

Érdekelt minket még az is, hogy mennyire értenek egyet azzal, miszerint a 14-18 éves korosztály oktatási intézményben egyáltalán ne kapjon felvilágosítást a „nem hagyományos” szexualitású (szexuális másság, homoszexualitás, egyéb LMBTQ) kultúrákról. Az eredmények azt mutatják, hogy a válaszadók 44%-a gondolja azt, hogy kapjanak felvilágosítást, míg egynegyede, hogy ne. A településméret növekedésével párhuzamosan emelkedik azoknak az aránya, akik úgy gondolják, hogy kapjanak erről felvilágosítást a 14-18 évesek. Ezen belül a budapestiek több mint fele úgy vélekedik, hogy az iskola világosítsa fel a fiatalokat, míg a falun vagy községben élőknél ez az arány valamivel kevesebb (37%). A gazdasági aktivitást tekintve azt tapasztaltuk, hogy a tanulók (59%), a GYES-en vagy GYED-en lévők (56%), az aktív szellemi dolgozók (54%) és az egyéb eltartottak (52%) azok, akik inkább gondolják úgy, hogy az oktatási intézményben a tinédzserek kapjanak felvilágosítást a „nem hagyományos” szexualitású kultúrákról. Hasonlóan vélekedik a felsőfokú végzettségűek több mint fele is. Az ellenzéki szavazók 57%-a, míg a kormánypárti szavazók 26%-a szerint kapjanak felvilágosítást a fiatalok a „nem hagyományos” szexualitású kultúrákról. 

Az utolsó kérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogyan vélekednek az alábbiról: az ellenzéki pártoknak kormányra kerülésük esetén ígéretüknek megfelelően vissza kell vonniuk a törvényből azokat a tartalmakatmelyek nem a pedofil bűnelkövetéssel, hanem a szexuális másságokkal foglalkoznak. Összességében a válaszadók 44%-a támogatja teljesen vagy inkább a visszavonást. Ezen belül a 8 általánossal rendelkezők közel háromötöde, a közép-magyarországiak fele, azon egyedülállóknak, akik gyermekkel élnek együtt 64%-a, a többgenerációs családoknak több mint fele és azon egyedülállóknak, akik mással élnek 50%-a támogatja a visszavonástA kormánypárti szavazók 28%-a, míg az ellenzéki szavazók 58%-a vélekedik úgy, hogy el kell távolítani a törvényből azokat a tartalmakat, amelyek nem a pedofil bűnelkövetéssel, hanem a szexuális másságokkal foglalkoznak. 

A Kutatócentrum 2021 júliusában végzett 1000 fős, reprezentatív felmérést a 18-64 év közötti, online népesség körében.

Ezek is érdekelhetnek:

Kapcsolat

Kapcsolatfelvétel

    Kérek részletes tájékoztatót az alábbi megvásárolható tanulmányokról:

    * Szükséges kitölteni. Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.